Billie-Jean King-kupa: változott a lebonyolítás, az Egyesült Államok vár a szlovákokra

schmiedlová

A szlovákok az Egyesült Államok női teniszcsapatával mérkőznek meg a Billie-Jean King-kupa sevillai, döntő tornájának 1. fordulójában.

A tizenkét csapat részvételével zajló novemberi torna egyenes kieséses formátumú lesz. Az első fordulóban a nyolc nem kiemelt csapatot párosították össze, a négy győztes pedig a négy kiemelt válogatottal mérkőzik meg a negyeddöntőben. A párharcok három mérkőzésből állnak, a két egyest egy páros csata követi.

A szlovák válogatott a szlovének magabiztos legyőzésével kvalifikálta magát az eseményre. A sorsolás nem volt kegyes Schmiedlováékhoz, hiszen a lehető legnehezebb ellenfelet kapták. „Az amerikaiak egyértelműen a legnehezebb ellenfél, amely szóba kerülhetett – jelentette ki Matej Lipták szövetségi kapitány. – Az Egyesült Államok egy tenisznemzet, több mint tíz top100-as versenyzőjük van, sőt, a top10-ben is vannak ketten. Párosban is kimagaslóak, szóval egy extrém nehéz feladat előtt állunk. Fontos azonban megjegyezni, hogy legutóbb, 2021-ben legyőztük őket, és akkor sem voltak mások az erőviszonyok. Természetesen sorsdöntő lesz, hogy milyen csapattal indulnak, viszont mindenképp nagyon erősek lesznek, mert nagy a merítési lehetőségük. Nekünk nem lesz mit veszítenünkˮ – tette hozzá a tréner.

Az eddigi, csoportkörös lebonyolítást leváltó új formátumot egyébként csak a hét elején jelentette be a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF). A szlovák kapitány nem ment el szó nélkül az új lebonyolítási forma mellett. „Szerintem nagyon furcsa, hogy egy szétfutott szezon kellős közepette jelentenek be egy ilyen változtatást. Az új rendszer számomra elfogadhatatlan, és csalódott vagyok a döntés miatt. A csoportkörös lebonyolítás igazságosabb volt, hiszen mindenki legalább két párharcban bizonyíthatott. Meglepődnék, ha a többi válogatottnál nem így gondolnák.ˮ

Az amerikaiak erejét jelzi, hogy legjobbjuk, Cori „Cocoˮ Gauff a 3. helyen áll a világranglistán, Jessica Pegula az 5., és Danielle Collins, valamint Madison Keys személyében pedig további két top 20-as teniszezőjük van. Amennyiben az Anna Karolína Schmiedlová (76.) által fémjelzett szlovákoknak sikerülne a bravúr, az elődöntőben a kiemelt ausztrálokkal találkoznának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?