11 gól esett Felbáron

régiófoci

A dunaszerdahelyi területi focibajnokság VIII. ligájának A csoportját biztosan vezető felbári alakulat az alsóházban tanyázó nagyudvarnokiakat fogadta, és magabiztos, jó játékkal nagyarányú, 9:2-es győzelmet aratott múlt hétvégén.

A gólparádéból Halász Tibor, a hazaiak csatára négy góllal vette ki a részét, több gólpasszt is kiosztott. De ehhez az eredményhez az egész hazai csapat jó játéka is kellett, akik az első perctől kezdve nagy iramot diktáltak, és igazán közönségszórakoztató focival örvendeztették meg szurkolóikat.

A mérkőzés egy kimaradt hazai tizenegyessel kezdődött, de ez nem szegte kedvét a felbáriaknak. Villámrajtot vettek, az első 10 percben kétszer zörgették meg az ellenfél hálóját szép akciók végén (2:0). A 14. percben a vendégek is végigvittek egy kontrát, ám az óriási ziccer kimaradt. És ahogy az lenni szokott, azonnal jött a büntetés. Az ellenakció végén Halász egy bombagóllal 3:0-ra módosította az eredményt. A nagyudvarnokiak azonban nem adták fel. pár perccel később egy újabb ellentámadást vezettek, melynek végén még védeni tudott a hazai kapus, azonban a kipattanót már sikerült belőni (3:1). Mindössze öt perc kellett ahhoz, hogy a hazaiak újra megörvendeztessék a szurkolókat. Gyönyörú akció futott végig a pályán, s máris 4:1 állt az eredményjelzőn. A 34. és 39. perc közt gyorsultak fel igazán az események. Előbb egy felbári, lapos passzokkal felépített támadás végződött góllal (5:1), majd Halász tört egyedül kapura, akit csak szabálytalanul tudtak szerelni. Kiállítás és értékesített 11-es következett (6:1).

A nagy előny tudatában a hazaiak kissé belealudtak a második félidő elejébe, így ez a szakasz inkább a vendégekről szólt. „Ébredjetek!” – kiáltotta egy elégedetlen néző. És ez mintha hatott volna, elsősorban Halász Tiborra. Előbb egy kiugratás után 7:1-re módosította az eredményt, majd kihagyott két ziccert, szerzett egy lesgólt, majd fejelt egy szabályosat (8:1). Az utolsó percekben még történt egy gyors gólváltás, előbb a hazaiak köszöntek be ismét (9:1), majd a vendégek tizenhat méterről leadott lövése is utat talált a kapuba (9:2), ezzel kialakult a nem mindennapi végeredmény. Ezzel a győzelemmel a felbáriak vezetik csoportjukat, mérlegük igazán impozáns: 7-0-0. Ám van egy komoly riválisuk, a csilizradványiak, akikkel várhatóan egy remek meccset fognak ma (14.30) játszani.

A mérkőzés után Halász Tibor elmondta: „Nem beszélünk bajnoki címről, mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk. A nyáron három új játékos is érkezett, így bő a keretünk. Kiváló a kollektíva az öltözőben és azon kívül is. Nekem is voltak megkereséseim más csapatoktól, de leendő feleségem határozottan közölte, vagy Felbáron focizol, vagy sehol! És az asszony szava számomra szent.”

A felbáriak ilyen teljesítménnyel méltán bízhatnak egy remek szezonban, míg a vendégeknek sokat kell javulniuk, ha nem akarnak az utolsó helyek egyikén zárni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?