Még mindig nem született ítélet a nagyudvarnoki verekedő ügyében

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

A bántalmazott felismerte támadóját, akit a rendőrség rövid időn belül el is fogott, az ügyet mégsem sikerült lezárni.

Három éve húzódik egy ügy, a per a Dunaszerdahelyi Járásbíróságon folyik. 2015 februárjában, késő este a saját háza előtt megtámadták B. Jánost, egy vasrúddal összeverték. Jogerős ítélet a mai napig nincs. 2016 novemberében, az elsőfokú ítélet kihirdetése után mindkét fél fellebbezett. A fellebbviteli bíróság semmisnek nyilvánította az ítéletet, és elrendelte az ügy újratárgyalását. Tavaly mindössze egy tárgyalás volt, amelyen sem a vádlott, sem a képviselője nem jelent meg, ezért elnapolták, 2018. február 5-re. A tegnapi tárgyaláson végül jelen volt mindkét fél, a vádlottat ügyvédje képviselte. A bíró a vádirat felolvasása után két tanút szólított. Az első az ügyeletes rendőr volt, aki a bűncselekmény éjszakáján kollégájával elsőként érkezett a helyszínre. Részletesen beszámolt a történtekről, elmondta, hogy B. János súlyos fejsérülése ellenére tisztán és világosan kommunikált, és azonnal megnevezte támadóját. 
 

A vádlott ügyvédje pár kérdés után kijelentette, a tanú a rendőrség bűnügyi részlegének munkatársa, és mint ilyet, fel kellett volna oldani titoktartási kötelezettsége alól. Mivel ez – a tanú saját bevallása szerint – nem történt meg, további kérdéseket nem tesz fel, mert ez a tény lehetetlenné teszi a tanú kihallgatását. Másodikként idézte tanúnak a bíróság a szolgálatos mentőst, aki a rendőrség után érkezett a helyszínre és látta el, majd kórházba szállította a bántalmazott B. Jánost. A bíróság még további két tanút is beidézett, akik nem jelentek meg, ezért az ügy tárgyalását március 12-re napolták el.

Somogyi Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?