Átadták a minden gútai által használható új multifunkciós sportpályát (GALÉRIA)

Gúta
Gúta |

Az új sportpályát a városi iskoláknak szervezett sportnappal ünnepelte Gúta. Készül a üzemeltetési rend is, mivel az oktatási intézmények mellett a lakosok is használhatják majd az új felületet.

Több mint 3200 négyzetméteren összesen öt sportpálya jött létre, amelyet kilenc különféle sportágra alakítottak ki. A különféle labdajátékok mellett egyes atlétikai műfajok is művelhetőek a Corvin Mátyás Alapiskola épületei mögötti téren. A multifunkcionális pálya összértéke 442 789 euró volt. A Sporttámogatási Alap által folyósított, vissza nem térítendő támogatás 83 385 eurót tett ki, míg 159 404 eurót a város saját forrásból finanszírozott.

Halász Béla polgármester az eseményen emékeztetett, múlt év szeptemberében adták át az építkezési területet, amellyel párhuzamosan őszi sportnatpot tartottak a városban, s most ismét egy hasonló eseménnyel ünneplik a már elkészült pálya átadását. Hangsúlyozta, számos más gútai sportlétesítményt fejlesztésre szorul még, a fő céljuk pedig az, hogy belátható időn belül egy új sportcsarnok épüljön a városban. A jelenlevőket röviden üdvözölte még Ján Záhončík, a Sporttámogatási Alap igazgatósági tagja is.

Noha a sportpálya a Corvin Mátyás Alapiskola udvarában van, nemcsak a gútai iskolák diákjai, ill. a sportklubok tagjai használhatják majd a felületet, hanem a város minden lakosa is. Egyébként már 2022-ben is ez volt az önkormányzat eredeti szándéka. Érdeklődésünkre Kárpáty Ernő alpolgármester elmondta, már készítik a pontos nyitvatartási rendet, ill. rögzítik azt is, hogy melyik városi cég fogja üzemeltetni a pályát. Napokon belül rendezik még a környező zöldfelületeket is.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?