Tavaly a gyárakban dolgozóknál volt a legmagasabb a megbetegedések előfordulása

gyári munka

Az 55–59 éves munkavállalóknál volt a legnagyobb a foglalkozási megbetegedések aránya.

Tavaly összesen 450 foglalkozási megbetegedést jelentettek. A legmagasabb előfordulási gyakoriságot az ipari termelésben regisztrálták – közölte a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ).

Tavaly a leggyakrabban a hosszan tartó túlzott és egyoldalú terhelésből eredő felső végtagbetegségeket jelentették (177 eset). A fertőző és parazita betegségek (146 eset) és a vibrációból eredő felső végtagbetegségek (65 bejelentett eset) szintén gyakoriak voltak.

A foglalkozási megbetegedések tavaly a feldolgozóiparban (172 bejelentett eset), az egészségügyben és a szociális ellátásban (149 bejelentett eset) voltak a leggyakoribbak.

Az 55–59 éves munkavállalóknál volt a legnagyobb a foglalkozási megbetegedések előfordulásának valószínűsége, továbbá a legnagyobb arányt a kassai régióból jelentették – összesen 160 bejelentett esetet. „Annak a szervezetnek a helye szerint, ahol a foglalkozási megbetegedés bekövetkezett, a legtöbb foglalkozási megbetegedést a kassai régióban jelentették – 160-at” – tette hozzá a hivatal.

(úvz, trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?