Ukrajnai háború – Elküldte a hivatalos meghívókat Svájc a júniusi békekonferenciára

uarus

Elküldte a hivatalos meghívót Svájc több mint 160 delegációnak a június közepén Ukrajna kérésére tartandó békekonferenciára – jelentette be a berni külügyminisztérium csütörtökön.

Az ukrajnai háború „igazságos és tartós” lezárása érdekében szervezett békekonferenciára állam- és kormányfőket várnak június 15-én és 16-án a Luzern melletti helyszínre – áll a tárca közleményében. Hozzátették azt is: „ezen a ponton” Oroszország nem szerepel a meghívottak között.

Közölték: Svájcnak meggyőződése, hogy Oroszországot be kell vonni a békefolyamatba, és a svájci kormány mindig is nyitott volt arra, hogy meghívják Moszkva küldötteit is, de Oroszország ismételten azt jelezte, hogy nem kíván részt venni a csúcstalálkozón - fejtette ki a svájci külügyminisztérium. Jelezték, hogy a konferencián útitervet is ki akarnak dolgozni arra, hogyan tudnák Oroszországot bevonni a békefolyamatba.

Orosz tisztségviselők korábban azzal érveltek, hogy Svájc nem tekinthető semleges közvetítőnek, mert maga is csatlakozott a Moszkva ellen bevezetett európai uniós szankciókhoz.

Svájc januárban jelentette be, hogy – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérésére – házigazdaként vállalja egy békekonferencia megszervezését, amelyre meghívják a G7, a G20, a BRICS, az EU és több nemzetközi szervezet delegációit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?