Felütötte a fejét a majomhimlő veszélyesebb, sokkal fertőzőbb variánsa

majomhimlő

A majomhimlő legsúlyosabb járványának megfékezésével küzdenek a Kongói Demokratikus Köztársaság hatóságai, miután a vírus egyik fertőzőbb mutációja jelent meg egy bányavárosban.

Január óta összesen 4500 feltételezett majomhimlős megbetegedést és 300 halálesetet regisztráltak a hatóságok, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint háromszorosa az előző év azonos időszakában feljegyzett számnak. Az országban nemrég egészségügyi vészhelyzetet hirdettek a járvány újbóli kitörése miatt.

Kamituga bányavárosában október és január között növekedett a majomhimlő miatt kórházába került emberek száma, amely a járvány újabb variánsának megjelenésére utal. A bányavárosban élő emberek nem érintkeznek a betegséget természetes úton hordozó majmokkal.

„A majomhimlő új fertőzési fázisába léptünk” – jelentette be az új variáns megjelenéséről írt tanulmány Kongói Nemzeti Orvosbiológiai Kutatóintézetben dolgozó szerzője. Hozzátette, hogy a megfertőződöttek halálozási aránya a korábbi járványhoz mérten alacsonyabb.

A WHO a majomhimlőről ezen a héten kiadott jelentésében arról számolt be, hogy a betegség új variánsának megjelenése új tesztelési stratégia bevezetését teszi szükségessé a mutációk kimutatásához.

A WHO 2022 novemberében erősítette meg először a majomhimlő nemi úton való terjedését Kongóban. A veszélyhelyzetet 2022. július 23-án hirdette ki a szervezet, miután hirtelen több országban is kimutatták az addig csupán néhány afrikai országban ismert betegséget.

Bár Nyugaton védőoltásokkal és orvosi kezelésekkel sikerült megfékezni a majomhimlő terjedését, Kongóban ezek a lehetőségek nem adottak.

Az ország egészségügyi minisztere a magas kockázatú tartományokban engedélyezte a majomhimlő elleni védőoltásokat, és jelenleg az adományozó országokkal, köztük Japánnal folytatnak tárgyalásokat a vakcinák beszerzéséről.

„Amint elegendő mennyiségű oltóanyag áll rendelkezésre, a járványra adott válaszlépések részeként végrehajtják az oltásokat” – ígérte Kacita Osako, a majomhimlő megfékezésére létrehozott kongói bizottság koordinátora.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?