300 nővel csalta meg feleségét egy férfi

szexfüggő

Saját bevallása szerint szexfüggő.

„Szexfüggő voltam, de már gyógyulófélben vagyok. Krónikus destruktív rendellenességem van, pontosan ugyanolyan, mint azoké, akik alkohol-, drog-, étel- vagy, szerencsejátékfüggők” - magyarázta Daniel, akinek ez csak az álneve. A Daily Mailnek írt cikkében elmondta azt is, milyen áldozatokat követelt tőle a szexmánia.

Daniel 41 éves. A szexfüggősége valamikor a húszas évei körül kezdődött, a szüzességét 15 évesen vesztette el. Később feleségül vette Juliát, és csak a kapcsolatuk elején volt hűséges. Munkája megkövetelte, hogy üzleti úton legyen. Amikor távol volt, annyi nővel feküdt le, amennyivel csak tudott.

Daniel azt állítja, hogy házasságon kívüli kicsapongásai ellenére a legtöbbet a feleségével szexelt, aki igyekezett kielégíteni az étvágyát. Csakhogy a szokásos pozíciók már nem szórakoztatták Danielt, egyre durvább dolgokat követelt, majd bűntudatát alkoholba és drogokba fojtotta. Közben a nő is megcsalt a férjét, ezután párterápiával próbálkoztak. 

Daniel becslése szerint több mint 300 nővel feküdt le felesége háta mögött. Rendszeresen pozitív lett a tesztje szexuális úton terjedő betegségekre. A párterápia nem segített, Julia beadta a válókeresetet. Daniel számára egyértelmű volt, hogy szakszerű segítséget kell kérnie a függőségével kapcsolatban.

2021-ben ismerkedett meg jelenlegi barátnőjével, Natashával (35), akivel megosztotta a problémáit, majd Daniel szakember segítségét kérte. Szexfüggőséget diagnosztizáltak nála. Azóta szexterapeutához jár. Ő segített neki rájönni, hogy „a függőségem valójában nem a szexről szól, hanem arról, hogy elfogadva akarom érezni magam és figyelmre vágyom”.

(pluska, dailymail)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?