Tolnay Klári, a palóc gerle

Vallásos nevelést kapott. Sokáig apácának készült. 1934-ben aztán beült Gaál Béla Meseautójába, a kor fergeteges sikerű, naiv játékfilmjébe, és egy csapásra híres lett. Híres színésznő. Igazán jó azonban csak jóval később.

Budapesten született, aztán ízig-vérig nógrádi lány lett. Palóc tájszólását Mohoráról hozta, ahol a gyerekkorát töltötte. Az elemi iskolát is ott végezte, de a felsőkereskedelmit már Debrecenben. Színiiskolába nem járt. Menet közben tanulta meg a mesterséget. Nagy elődeit, Makay Margitot és Darvas Lilit nézte minden szerepükben. Tőlük leste el a szakma csínját-bínját. 1950-ig ő volt a Vígszínház ügyeletes naivája. A komolyabb feladatok a Madách Színházban vártak rá. Nagy színészek mellé állítva sztárolták hosszú éveken át. De még akkor is volt olyan partnere, aki azt kiabálta mellette a próbán, hogy csecsemőkkel nem játszik. Ő, Tolnay Klári volt a csecsemő. Időbe telt, míg felküzdötte magát a nagy tehetségek közé. Olyan színpadi szerepek kellettek hozzá, mint a Bűn és bűnhődés Szonyája, a Tisztességtudó utcalány Lizzie-je, Molnár Ferenc Liliomának Julikája vagy éppen Shakespeare Júliája. Később már A vágy villamosa Blanche-át, a Három nővér Irináját, a Nem félünk a farkastól Martháját játszotta.

A filmrendezők is ellátták szerepekkel. A Meseautó Sárija után olyan alkotásokban kapott kiemelkedő feladatot, mint a Zavaros éjszaka, a Tóparti látomás, Az ördög nem alszik, a Katyi, a Déryné, az Akiket a pacsirta elkísér vagy a Fűre lépni szabad, a Pacsirta, amellyel Cannes-ba is eljutott, a Hatholdas rózsakert és a Fekete gyémántok. Vészi János alkotásában, A csoda végében a cseh Vlastimil Brodský és Dana Medřická partnere volt.

Anyaként kudarcot vallott

Szakmai sikerei magasra repítették. A magánéletben azonban több zuhanást is megélt. Kétszer ment férjhez, és mindkét házassága zátonyra futott. Első férje Ráthonyi Ákos filmrendező volt, akivel 1936-ban keltek egybe. Négy évvel később megszületett Zsuzsa lányuk. Az anyaszerepet azonban képtelen volt magára ölteni. Lánya tizenhat évesen el is hagyta. Bécsbe költözött, ahol később televíziós szerkesztő lett, ám később sem ápoltak szoros kapcsolatot. 1943-ban ismét várandós volt Tolnay Klári, a szülés azonban a kelleténél korábban megindult, és a kisfiú életét nem tudták megmenteni. Ez a tragédia vezetett váláshoz a házastársak között.

A háború után Márai Sándor Varázs című darabjában kapott szerepet. A negyvenes éveiben járó író, aki minden próba után megvárta, stílusával, műveltségével, iránta tanúsított rajongásával óriási hatást gyakorolt rá. Márai – ismeretlen kínai költő bőrébe bújva – versekkel udvarolt Tolnay Klárinak, amelyek egytől egyig azt jelezték, megtalálta álmai színésznőjét. Válni is hajlandó lett volna érte, a sors azonban máshogy irányította a dolgokat. Tolnay Klári a nála tizenegy évvel fiatalabb Darvas Ivánt választotta, akivel össze is házasodott. Amikor a színészt 1956-os szereplése miatt bebörtönözték, rendszeresen látogatta őt, 1958-ban aztán mégis elváltak.

„Házassági kudarcaimat úgy dolgoztam fel magamban: a férfi-nő terület valójában tilos terep számomra – nyilatkozta. – Egy felsőbb sors, nevezzük Istennek, úgy rendelkezett: a színpad az én üdvösségem. Teljes színészi képességem csak akkor bontakozhatott ki igazán, amikor magamra maradtam. Amikor rádöbbentem, hogy nekem sem a férj-feleség kapcsolat, sem az édesanya-gyerek viszony egyszerűen nem jár, még nagyobb energiával szolgáltam a színpadot.”

Legkedvesebb partnere Mensáros László volt. Közeli kollégáik szerint több is volt köztük, mint munkakapcsolat. Tolnay Klári azonban nyolcvanon innen és túl már nem vágyott szorosabb viszonyra senkivel. Magányán színdarabok fordításával, keresztrejtvénnyel és a hinduizmussal enyhített.

Belvárosi lakásába csak a környékbeli gerléknek volt szabad bejárásuk. Etette, itatta őket. Beszélt hozzájuk. Huszonöt évvel ezelőtt, nyolcvanhárom esztendős korában álmában érte a halál. Még aznap is próbált, új feladatra készült.

Mindennap hálát adott az Istennek, hogy színpadon lehetett.

Pásztor Erzsi, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja:

„Világéletemben tiszteltem Tolnay Klárit. Elegánsan játszott, mindig finom volt és arisztokrata a színpadon. Ő soha nem ripacskodott. Nála ez elképzelhetetlen volt.

Először egy filmben, Rényi Tamás Reménykedők című alkotásában kerültem össze vele. Az anyámat játszotta. Kállai Ferenc volt a filmbeli udvarlója, az én férjem pedig Garas Dezső. Sokat beszélgettünk a forgatás szüneteiben. Mesélt az életéről, a pályájáról. Én még akkor távol voltam a Madách Színháztól. Egy sérelmét is megosztotta velem, hogy milyen megalázó helyzetbe került. A Reménykedőkben ugyanis az akkor népszerű gyerekszínész, Kovács Krisztián is játszott, történetesen a fiamat. Egy Madách színházi előadásban Klárika unokája volt a gyerek, és borzalmasan viselkedett a próbákon. Egyébként a forgatáson is. Klárika pedig keményen rászólt. Nem bántotta, csak fegyelmezte. A gyerek anyja panaszt tett Ádám Ottónál, a színház igazgatójánál. Azt mondta, ha a művésznő nem kér tőlük bocsánatot, többet nem jön a gyerek. Ádám Ottó behívta Klárikát, hogy kérjen bocsánatot, mert a fiú pótolhatatlan. Klárika pedig megírta a bocsánatkérő levelet. Kamionos volt a kölyök apja, a nő meg azt hitte, övé a világ. Klárikának szörnyű lehetett ez a helyzet. Neki a színpad szent hely volt, amiről egy gyereknek fogalma sincs.

Csupa pozitív szerep

Egyébként soha életében, még rádióban sem vállalt ellenszenves szerepet. Ő hősnőket, szépasszonyokat, gyönyörű, rokonszenves hölgyeket játszott. A pályája csodálatos volt, a magánélete sajnos nem. Ez a kettő együtt csak kivételes esetekben működik. Én ezt tapasztalom. Klárika nem tudott igazán bensőséges kapcsolatot kialakítani a lányával. Fantasztikus művészeti titkára volt a Madách Kamaraszínháznak. Egy tüneményes pasi, aki elmesélte, hogy amikor nyáron Klárika kiutazott Bécsbe Zsuzsa lányához, két nap múlva hazatelefonált a színházba, hogy azonnal küldjön neki táviratot azzal a szöveggel, hogy sürgősen haza kell utaznia. Panaszkodott, hogy ha meleg van a lakásban, rákapcsolják a hűtőtestet, amikor pedig fázott, kikapcsolták a fűtést, és dohányozni sem volt szabad a házban. Emlékszem, amikor az Örömszülőket játszottuk, ez volt élete utolsó előadása, a lánya és annak férje ott ültek a nézőtéren. A közönség imádta Klárikát. Tapssal fogadta. Nekem kis szerepem volt a darabban, de szerettem. Klárika nyílt színi tapsot kapott, de ez sem a lányát, sem a vejét nem hatotta meg. Ott savanyodtak a nézőtéren, mint két citrom.

Klárikának háromszoros szerencséje volt. A tehetsége mellé a szépséget is megkapta, és ahogy már említettem, mindig csak pozitív szerepben látta őt a közönség. Ez is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy mindig jónak lássák

Csak a férfi kollégáit szerette

Amikor bekerültem a Madách Színházba, Schütz Ila, a dárga Sücike felvilágosított, hogy vigyázzak, mert a Klári minden nőt utál, ő csak a férfi kollégákat szereti. Ez gyorsan be is igazolódott. Pontosan így volt. Sücike egyáltalán nem túlzott. Gyurkovics Tibor Fészekalja című darabjában már az első próbán megjegyzést tett rám. Én már akkor is elegánsan öltözködtem, és azóta is így járok a próbára. Ha olyan a darab, átöltözöm, próbaruhát veszek, de ha társalgási, akkor abban próbálok, amiben bemegyek a színházba. Kinek akarsz tetszeni? – szúrt oda Klárika. – Mi nem így szoktunk próbálni! Új tag voltam, elsírtam magam. Békés Itala berántott az öltözőjébe, és azt mondta: Ne sírj, a Klári mindenkit megsért. De akkor én ezt nagyon zokon vettem. Később is sokat piszkált. Egy másik darabban dadát játszottam, de csak az előadás vége felé penderültem be a színpadra, pólyás gyerekkel a kezemben. Akkor már ment a Szomszédok a tévében, Janka néniként pedig szép sikerem volt. Dajkaként még a nyelvem is pörgött, nagy tapsot kaptam. Klárika ezt nem vette jó néven. A színpad mögött szúrt oda. Egyszer majd megkérdezem tőled ott bent, hogy dadát szerződtettünk vagy prímabalerinát? – mondta. És akkor visszafeleltem neki. Jó, kérdezd meg! Ezen annyira megdöbbent, hogy soha többé nem piszkált. Sőt! Elismerte, hogy nagyon kevés olyan színész van, aki az előadás utolsó húsz percében még felemeli a darabot, és csattanósabbá teszi. De a megjegyzését le kellett nyelnem. Ennél a darabnál történt az is, hogy Tóth Enikő, aki szintén játszott az előadásban, egyszer sírva fogadott. Képzeld, a Klári elvette a legjobb poénomat! Miért nem harcoltál érte? – kérdeztem. Mire ő: Klárikával? Hát hogyan?

A keleti filozófia híve volt

Bármilyen furcsán hangzik is, Klárika az én csúcsszínésznőmet, Dajka Margitot is kiutálta a színházból. Ezt a mai napig nem tudom megbocsátani. Margitka olyan színész volt, hogy hozzá foghatót nem ismertem még egyet. Akármikor meglátom a tévében, rögtön sírok. Egyszerűen nem tudom elfojtani a könnyeimet, olyan ellenállhatatlan. De Klárika kiutálta onnan.

Élete utolsó nagy sikereinek egyikében, a Maude és Haroldban is játszottam vele. Darabbeli fiam el akarja venni feleségül a jelenetben. Egy nyolcvanéves nőt az én drága kicsi fiam! Az őrület határán vagyok. Elegánsan, kalap és fátyol rajtam, Klárika mint Maude, teával kínál, amit se lenyelni, se kiköpni nem tudok, miközben ő azt mondja nekem: Igyon nyugodtan, nagyon finom! Zabtea! Nyílt színi tapsot kaptam a jelenetben. A következő előadáson Klárika elkezdett csörömpölni a cukortartóval, de úgy, hogy a könnyeimet nyeltem közben. Zavarta a sikerem. Igen, ő erre is képes volt. Azon az előadáson ő győzött, mert nem jött be a taps. De a következőn azt mondtam magamban, addig nem megyünk tovább, míg abba nem hagyja a csörömpölést. Okos nő volt. Pontosan tudta, hogy a részemről ott és akkor mire ment ki a játék. Soha többet nem csinálta. Ő fordította magyarra a művet, és már az a szóbeszéd járta, hogy a Klárika hozott a Pásztornak egy darabot. Ez visszajutott hozzá, emiatt nem szeretett.

Mindennek ellenére engem egyszerűen meghatott, amikor láttam, mennyire imádja őt a közönség. Volt egy különleges meghajlása. Elképesztő alázattal és odaadással köszönte meg a tapsot. De mondok még valamit! A premierre olyan rózsacsokrot kapott Avar Istvántól, hogy az maga volt a mesevilág. De úgy vágta ki az öltözőajtó elé, hogy röptében megrohadt a csokor. Ez is ő volt. Klárika, a finom úriasszony.”