Alkotmányos tákolmány

Eltelt néhány év, mire kiderült: az alkotmányt megszavazók tábora volt az, amelyik gond nélkül, bármikor és bármilyen megfontolásból magasról tett rá, mit mond az alaptörvény. Sorra hagyta jóvá az alkotmánnyal össze nem egyeztethető normákat, s aki kifogásokat fogalmazott meg, továbbra is nemzetáruló maradt.

Majd eltelt néhány év, és ezek a „nemzetárulók“ komolyan vették az alaptörvényt, részben kiigazították, átfogalmazták az elnökválasztás módját (a közvetlen voksolásból és annak eredményeiből lett is folkloristák nagy vidámságainak forrása), és olyan pályára állították ezt az országot, amely akár sikertörténetnek is nevezhető. Nem változtatták meg ugyan a „mi, a szlovák nemzet“ megfogalmazást a preambulumban, de legalább komolyan vették néha a kisebbségeket is. Majd jött egy garnitúra, amely megint nemzetárulókat keres, s amely nagyon-nagyon fájlalja, hogy a szólás szabadsága és a véleménynyilvánítás szabadsága nem kormányzati értelmezés függvénye, amely megregulázta a nyomtatott sajtót, s most az elektronikus következik.

Apropó: kormányzati értelmezés. Az alkotmányba, sajnos, nem írható bele minden. Pl. az sem, miként oldható meg, hogy egy miniszter nem sértett törvényt, etikai megfontolásból (nagyon helyesen) mégis mennie kellett, viszont két másik miniszter százszor akkora hibáját nem veszi észre a kormányfő. Az sincs benne, hogy más tollával ékeskedni, bizony, gazemberség, s az sincs benne, hogy a választónak illik igazat mondani. Fájlalja a kormányfő, hogy a rekordméretű GDP-növekedésről, az alacsony inflációról, az egyre kisebb munkanélküliségről, az erős és hamarosan megszűnő szlovák koronáról nem értekezik a sajtó, csak az ellenzék szekerét tolja. Mit szólna hozzá, ha az előbb említett attribútumokról naponta szajkózná a honi média a magáét, megemlítve azt is, mi eredményezte az, úgymond, sikeres pályát? Hiszen akkor a sajtó a jelenlegi kormányzatot kénytelen volna meg sem említeni! S a kormányrúdnál megint azok ülnek, akik ugyan jóváhagytak egy alkotmányt, de bármikor, ha erre megfelelő erejük lenne, úgy megkerülnék, mint azt az 1998 előtti másfél kormányzati ciklusban meg is tették.

Az alkotmány napja egyben a tanévkezdés ideje. Meg az új oktatási törvény bevezetésének ideje is. Szegény gyerekek. Az állam megalakulására nem emlékezhetnek, így bármilyen hősi maszlagot el lehet adni nekik (a nemzeti felszabadító erőfeszítésekről például), be lehet vezetni kétszintű érettségit, majd eltörölni, lehet nekik dumálni a tudás fontosságáról, majd nagyon nem tudni, miként pénzeljük az oktatásügyet. S lehet nekik értékekről is beszélni ott, ahol a tisztességtelenség norma, ahol a pénz beszél, ahol nevetséges ítéletek születnek, ha eljutunk a bírósági tárgyalásig, ahol a politikai kapcsolatok megélhetést jelentenek, s ahol újra megkérdőjelezhető a magántulajdon, ki tudja milyen felsőbb elv alapján.

A kölykök tudják a magukét, majd olyanok lesznek, amilyennek az élet neveli őket, már most tudják: mindazt, amit most e helyen képesek voltunk felsorolni, a világ legjobb írott alkotmánya sem változtatja meg, ha már a betűjét sem vesszük mindig komolyan, hát még a szellemét. (Lovász Attila)