2008. december 20. szombat, 18:00
GYÖRGY NORBERTMost éppen úgy állsz, hogy az ajtókeret optikailag a gerinceddel fut párhuzamosan, így az alakod mintegy harmada takarásban van, másrészt a téglából húzott tartó- és díszoszlop az ellenkező oldalon mindehhez cirka aranymetszésnyi távolságból asszisztál, amitől a kompozíció a kötelező mélység mellett egy kellemes svungot is kap, és a megfelelő szögben ülő Mindenkori Megfigyelő hajlamos könnyen rajtafelejteni a tekintetét, egy mókus?, ez jut eszébe, ahogy a szapora, mogyorótörő mozdulataiddal a szalámit szeled, vagy a tésztát gyúrod, innen nehéz megállapítani, de végül is mindegy, mivel múlatod az időd, az viszont már korántsem, hogy a szemközti kis szellőzőablak üvegén, ha látni ugyan nem is, de sejteni mindenképpen lehet, amit eddig egy Mindenkori Megfigyelőnek csak elképzelnie állt módjában, nevezetesen az arcodat, és bár nem szívesen teszi, de itt már kénytelen beismerni, hogy szüksége van erre a látványra, mivel fontos, hogy legyen egy pont, amitől majd elrugaszkodhat, s tulajdonképpen kicsit már szerelmes is beléd, bár erről Neked tudomásod nem kell, hogy legyen, de mire mindezt alaposan végiggondolná, s még néhány hiányzó apróságot a helyére tolna, az egész beállítás, úgy, ahogy van, már elment a pocsékba, mert amilyen hirtelen bejöttél a képbe, ugyanolyan hirtelen távozol is onnét, így kénytelen összeszedni maradék bátorságát, ami a több adag elfogyasztott vodka-toniknak köszönhetően ekkor már sikerül is, tehát mozdulok Én is, mondja, ezzel mintegy feladva inkognitóját, és nem utolsósorban a kemény munkával kiharcolt kitűnő stratégiai pozíciót, amelyet eddig oly kitartóan őrizgetett, és átül a bárpulthoz, ami természetesen egy újabb príma kompozíciós lehetőséget rejt magában, a már említett téglából húzott tartó- és díszoszlop például most jóval közelebb, és az ellenkező oldalra kerül, amivel direkt provokál egy belsőmontázsos-rejtőzködős játékra, de mindenekelőtt alkalom, hogy még egy vodka-tonikot rendeljen, és várjon, és reménykedjék, hogy hátha előbújsz a hátsó traktusból, már csak azért is, mert a helyiségben Rajtad, a Mindenkori Megfigyelőn és a pincércsajon kívül csak ketten tartózkodnak, egy fiú és egy lány, és ahogy elnézi őket, hát finoman szólva, jól elvannak egymással, tehát időd maradna később is bőven a nélkülözhetetlen mogyorótörő mozdulatokra, egyébként ez a pincércsaj se rossz bőr ám, és ami azt illeti, más körülmények között kedve is szottyanna rá, de Nekem, mondja, most Te kellesz, mert következetes vagyok, és ragaszkodom az eredeti elképzelésemhez, és alig várom már, hogy valamilyen úton-módon, mit tudom én, mondjuk helyet cseréljetek, hogy Te legyél a pincérlány, ez a csaj meg itt, szóval menjen hátra ő tésztát gyúrni, és akkor Én egy újabb adag vodka-tonikot rendelnék, és mélyen a szemedbe néznék, és elővenném az étlapot, ami ezzel a behajtható setét kettős-bibasszal a tetején úgy néz ki, mint egy lepattant középkori szárnyas oltár, vagy mint a zsalugáterek az alpesi házakon, és megkérdezném, hogy hogy a fenébe tudod megjegyezni, például, hogy a 11-es szám alatt egy igencsak pörverz, 490 grammos „Pizza Funghi Prosciutto” rejtőzködik, amely többek között paradicsommártást, sajtot, sonkát, gombát és oregánót tartalmaz, és nem téveszted össze a 20-as számú, enyhén keresztapás „Pizza Calzone”-val, amely ugyan 10 grammal kevesebb, viszont a sonka helyett finom császárszalonnát ígér, és mindenek fölé még újhagymával is kecsegtet, mert egy Mindenkori Megfigyelő, üljön, álljon bármilyen szögben is, efféle nüánszok között különbséget tenni bizony már képtelen, mire Te mosolyogva kitöltenéd az italom, és huncutul csak annyit mondanál, nem olyan ördöngös dolog ez, mintha kottából zenélnél, például, vagy megtanulnád felismerni a csillagképeket, szóval nem nagy ügy, mondhatni bagatell, egyszerű gyakorlat kérdése az egész. . …
