2009. január 8. csütörtök, 17:13
Első körben csont nélkül nyerte volna a köztársaságielnök-választást Ivan Gašparovič jelenleg is hivatalban levő államfő az MVK közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint, igaz a lakosság 22%-a nem, vagy nem szívesen járult volna az urnákhoz. A közvélemény-kutatás szerint Ivan Gašparovič a voksok 55%-át vitte volna, míg Iveta Radičová, az ellenzéki pártok közös államfőjelöltje 32,6%-ra számíthatott volna.
2009. január 8. csütörtök, 13:24
Róbert Vida, a balsikerű lévai pénzváltórablás során meggyilkolt rendőrt is kitüntette ma a köztársasági elnök, a kormány javaslatára. A nyomozó in memoriam a Milan Rastislav Štefánik Kereszt III. fokozatát kapta.
2009. január 8. csütörtök, 12:47
Ma Ivan Gašparovič Köztársasági elnök magas állami kitüntetéseket adott át a közélet 13 szereplőjének. Milan Rúfus költő és Vincent Blanár nyelvész a Pribina Kereszt első fokozatát kapta. Ugyancsak ezt a kitüntetést kapta in memoriam Anton Jurovský pszichológus is.
2009. január 6. kedd, 10:35
Ivan Gašparovič államfő várhatóan a jövő héten menti fel tisztségéből Ján Kubišt. A külügyminiszternek ugyanis e hét végéig még munkaprgramja van.
2009. január 6. kedd, 08:49
Ivan Gašparovič kedden, a szlovákiai egyházak vezető képviselői számára adott újévi fogadásán eddigi tevékenységéért köszönetet mondott Eduard Kojnoknak, aki helyett a napokban XVI. Benedek pápa döntése alapján Vladimír Filót nevezték ki a rozsnyói egyházmegye püspökének.
2009. január 4. vasárnap, 09:42
Ivan Gašparovič, jelenleg hivatalban levő köztársasági elnök az állampolgárok aláírásaitól teszi függővé, hogy indul-e a 2009-es választásokon. Gašparovič számára a Mi elnökünk polgári kezdeményezés gyűjti a szavazatokat, és állítólag már néhány tízezer van nekik, ennek ellenére folytatják a gyűjtést.
2009. január 1. csütörtök, 16:32
A HZDS szerint Ivan Gašparovič államfő újévi beszéde fellengzős frázisokkal volt tele, általános utalásokat tartalmazott a szolidaritásra, és nem fogalmazott meg konkrét kihívásokat.
2009. január 1. csütörtök, 16:11
Üdvözölte Robert Fico kormányfő, hogy Ivan Gašparovič államfő újévi beszédének központi motívuma a generációk, a régiók, és az európai uniós tagországok közötti szolidaritást nevezte meg.
2009. január 1. csütörtök, 14:03
Ivan Gašparovič köztársasági elnök szerint ezekben a napokban az állampolgárok számára felértékelődik a családi otthon melege, az összetartozás. Ez elnök ezt újévi beszédében mondta, miközben boldogságot, sikert, szeretetet kívánt az állampolgároknak.
2008. december 30. kedd, 07:22
Robert Fico kijelentése, mely szerint probléma lehet a tankönyvi nyelvhasználatot érintő jogszabály újbóli elfogadása, kétségtelenül az év tréfája cím elnyerésére pályázik. Sőt, sokkal több ennél: teljes szépségében tárja elénk a miniszterelnök politikusi gátlástalanságát és végtelen cinizmusát. Ez a felismerés tanulságos része. Sohasem tudhatunk eleget kormányfőnk furfangos észjárásáról, és arról, meddig képes elmenni. Mert amikor azt hisszük, ennél tovább már nem, a miniszterelnök elegáns mosollyal mindig rákontráz. Ahogyan most is. Robert Fico szerint azért lehet gond a jogszabály ismételt jóváhagyása, mert a Smer tekintettel lesz Ivan Gašparovič hozzászólásaira, ám félő, hogy ilyen formában a törvény nem lesz elfogadható az ellenzék számára.
2008. december 28. vasárnap, 18:18
Ivan Gašparovič szerint "egy kis idegesség" tapasztalható a szlovák-magyar kapcsolatokban. A szlovák államfő - a pozsonyi TASR hírügynökség által vasárnap nyilvánosságra hozott interjúban - úgy vélte: javítana a helyzeten, ha elsősorban az ellenzéki szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP), de néhány más párt regionális képviselője is megváltoztatná retorikáját.
2008. december 26. péntek, 13:34
Ivan Gašparovič államfő szerint Robert Fico kormánya sokat tett annak érdekében, hogy javuljon az állampolgárok helyzete. "Szlovákiai ma a térség egyik legstabilabb országa, ami a gazdasági növekedést illeti" - mondta az elnök. Az elnök úgy véli, hogy a kormány szociális programjai és a 2009. évi költségvetés az állampolgárok szociális helyzetére helyezte a hangsúlyt.
2008. december 21. vasárnap, 13:54
A politikai pártok egyes képviselőinek nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy van esélye az úgynevezett tankönyvtörvény ismételt elfogadásának, melyet pénteken megvétózott Ivan Gašparovič köztársasági elnök.
2008. december 21. vasárnap, 11:15
Pavol Paška házelnök egyelőre nem tudja, pontosan mikorra írja ki a jövő évi államfőválasztás első fordulóját. A házelnök tagadja, hogy valaha is februárt emlegetett volna, mint ahogy az a sajtóban megjelent. A Sme ugyanakkor november 28-i számában őt idézve azt írta: a közvetlen elnökválasztás valamikor februárban vagy márciusban lesz, áprilisban biztosan nem.
2008. december 19. péntek, 17:58
A hatályos jogszabályokból indult ki Ivan Gašparovič államfő, amikor úgy döntött, nem írja alá a közoktatási törvény földrajzinév-használattal kapcsolatos módosítását - véli az ĽS-HZDS. A Vladimír Mečiar vezette lekisebb kormánypárt ugyanakkor nem látja világos okát, hogy az elnök miért várt eddig a döntéssel.
2008. december 19. péntek, 16:39
A magyar Külügyminisztérium nagyon sajnálja, hogy Ivan Gašparovič szlovák államfő nem írta alá a módosított közoktatási törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy a kisebbségi tankönyvekben először a kisebbség anyanyelvén, majd zárójelben szlovákul tüntessék fel a földrajzi neveket – mondta Szelestey Lajos, a tárca szóvivője az MTI-nek pénteken.
2008. december 19. péntek, 12:25
Nem viselkedett államférfiként az elnök - véli Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. "Az MKP már korábban is úgy gondolta, hogy Ivan Gašparovič úr nem alkalmas arra, hogy feladatát államférfiúi szinten végezze. Mai döntésével ezt csak megerősítette, mikor a tankönyvkérdést kampányának rendelte alá" - mondta a pártelnök.
2008. december 19. péntek, 12:06
Ivan Gašparovič államfő azt javasolja a parlamenti képviselőknek: februári ülésükön ne fogadják el az oktatási törvény módosítását. A köztársasági elnök meg van győződve róla, hogy a "tankönyvtörvény" alkotmányellenes. Szerinte "a törvényben olyan szókapcsolatok vannak, amelyek nem világosak, nem egyértelműek, terminológiailag pontatlanok, így általánosan érthetetlenek".
2008. december 19. péntek, 11:41
Ivan Gašparovič úgy látszik, eleget tett a magyarellenes nézeteiről ismert Szlovák Nemzeti Párt "kérésének": ma nem írta alá, hanem visszautalta a parlamentbe a több mint negyedéves hercehurca után tető alá hozott tankönyvtörvényt. A képviselők így februárban egyeztetnek újra a törvényről.
2008. december 16. kedd, 15:06
A politikai pártoknak ezentúl negyedévente kell közzétenniük szponzoraik névsorát, nem pedig évente, ahogy azt eddig tették. Ivan Gašparovič államfő ma aláírta a pártok finanszírozásáról szóló törvényt, így a pártok egy támogatótól évente legfeljebb 5000 eurót (150 630 korona) fogadhatnak el készpénzben.
2008. december 16. kedd, 14:35
Iveta Radičová, az ellenzéki SDKÚ MKP és a KDH által is támogatott köztársaságielnök-jelöltje csak közjegyző által hitelesített ajándékozási szerződéssel fog elfogadni adományokat a választási kampányára, melyeket egy nyilvános számlán helyez majd el.
2008. december 14. vasárnap, 14:40
Ivan Gašparovič államfő biztosan nem írja alá a közoktatási törvény módosítását, jelentette ki a Markíza televízió vitaműsorában Rafael Rafaj. Az SNS frakcióvezetője szerint a köztársasági elnök nem fog olyan törvényt aláírni, amelyben jogi problémák merülnek fel. „Szerintem államférfihoz méltó döntést hoz, hiszen mint jogász, nem támogathat olyan jogszabályt, amely jogi hézagokat tartalmaz” – fejtette ki.
2008. december 12. péntek, 11:42
Első körben nyerne Ivan Gašparovič, ha most tartanák az államfőválasztást - derül ki a GfK Slovakia pénteken közzétett felméréséből. A két nagyobbik kormánypárt, a Smer-SD és az SNS által is támogatott jelenlegi köztársasági elnök a közvélemény-kutatás alapján a voksok 51,1 százalékát szerezné meg.
2008. december 11. csütörtök, 08:00
Ivan Gašparovič államfőnek legkésőbb jövő péntekig el kell döntenie, aláírásával szentesíti-e a parlament által múlt héten elfogadott jogszabályt, mely a tankönyvekben szereplő helynevek kérdését hivatott megoldani, vagy visszaküldi a törvényhozásnak újratárgyalásra. Információink szerint a köztársasági elnök él vétójogával, és nem írja alá a módosítást. Az államfő valószínűleg az elnöki választási kampányának egyik elemeként kívánja felhasználni a tankönyvügyet.
2008. december 10. szerda, 11:57
Aláírta szerdán Ivan Gašparovič államfő a jövő évi költségvetésről szóló törvényt - tájékoztatott az elnöki hivatal sajtóosztálya.
2008. december 7. vasárnap, 08:00
2008. december 7. vasárnap, 07:57
2008. december 6. szombat, 19:02
Sólyom László nagyon jól tudja, hogy Szlovákiában a kisebbségek átlagon felüli jogokat élveznek – állíta Robert Fico. A szlovák kormányfő pártszóvivője révén szombaton arra reagált, hogy Sólyom László szlovák kollégájával, Ivan Gašparovičcsal folytatott szombati érsekújvári tárgyalásán átfogó kisebbségi törvény elfogadását kérte Szlovákiától.
2008. december 6. szombat, 18:25
"Úgy gondolom, hasznos volt ez a találkozó, fontos volt, hogy létrejött, még akkor is, ha az ilyen találkozóktól nem szabad áttörést várni - fogalmazott Sólyom László magyar és Ivan Gašparovič szlovák államfő szombati érsekújvári találkozójával kapcsolatban Csáky Pál.
2008. december 6. szombat, 14:28
Szlovákia vegye fontolóra a kisebbségi ombudsman intézményének bevezetését - ebben az értelemben terjesztett javaslatot szlovák kollégája elé szkettejük szombati érsekújvári találkozóján Sólyom Lészló magyra államfő.