2008. szeptember 12. péntek, 12:46
Elfogadta a parlament a minimálbér emeléséről szóló törvény módosító javaslatát, ennek értelmében végső döntést a minimálbér nagyságáról a kormány hozhatja meg. Januártól tehát feltehetően 8900 koronára (295,43 €) emelkedik a minimálbér.
2008. szeptember 12. péntek, 11:28
Robert Fico ma egynapos munkalátogatásra utazott Norvégiába, Ľubomír Jahnátek gazdasági, és Ján Kubiš külügyminiszter társaságában. A kormányfőt fogadja V. Harald norvég király, valamint tárgyalni fog Jensen Stoltenberg miniszterelnökkel is.
2008. szeptember 8. hétfő, 12:40
A Pozsonyi Járásbíróság ma határozatlan időre elnapolta a Robert Fico kontra Trend pert. A miniszterelnök azért indított személyiségi jogi pert a gazdasági hetilap ellen, mert az a múlt év szeptemberében, a második nyugdíjpillér megnyitása kapcsán "A jövő nyugdíjainak tolvaja" címmel közölt cikket.
2008. szeptember 5. péntek, 17:23
Következmények nélkül marad Štefan Harabin igazságügyi miniszter tegnapi beszólása Daniel Lipšic KDH-s parlamenti képviselőnek, ill. a miniszteri hazugság: Harabin ugyanis letagadta, hogy azt mondta elődjének: dutyiba mész, te szarházi. Robert Fico miniszterelnök szerint "ez elsősorban a kettejük közti emberi kapcsolatról árulkodik. Semmi rosszra nem akarom őket rábeszélni, de lehet, hogy ha együtt bedobnának egy felest, az segítene a dolgon. Ha akarják, én öntök nekik."
2008. szeptember 2. kedd, 21:13
2008. szeptember 2. kedd, 17:42
Robert Fico kormányfő Légen műfüves focipályát adott át. A beruházás költsége 2,5 millió korona volt, ebből 1,2 milliót Fico a kormányfői tartalékalapból bocsátott a falu rendelkezésére.
2008. szeptember 2. kedd, 13:33
Robert Fico miniszterelnök ma élesen bírálta Ivan Mikloš volt pénzügyminisztert, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió alelnökét a kormányzati korrupció mértékére vonatkozó kijelentései miatt.
2008. szeptember 2. kedd, 11:47
Robert Fico miniszterelnök ma este 17 órakor Légre megy.
2008. augusztus 25. hétfő, 09:52
A kormány kész mindent megtenni annak érdekében, hogy a 2011-es jégkorong-világbajnokságot Szlovákiában rendezzék, jelentette ki Robert Fico miniszterelnök.
2008. augusztus 18. hétfő, 15:57
Nézegessen képeket Zdenka Kramplová mezőgazdasági, és Jaroslav Izák környezetvédelmi miniszter menesztéséről, valamint Stanislav Becík és Ján Chrbet kinevezéséről.
2008. július 4. péntek, 15:25
A kormányfő üzent a szlovákiai magyar kisebbségnek is. Megígérte, hogy a jelenlegi helyzeten - a szlovákiai magyarsággal kapcsolatban főként az oktatási törvény vitája során sokat ragozott status quon - nem változtat.
2008. július 4. péntek, 13:38
Robert Fico miniszterelnök a magyar szélsőségesekre hívta fel a figyelmet, miként tegnap koalíciós partnere, Ján Slota.
2008. június 25. szerda, 09:23
Az utóbbi napokban nyilvánvalóvá vált, hogy az SNS az oktatásügyi törvényt megkerülve és Robert Ficónak a kisebbségi status quo megtartásával kapcsolatos ígéretét megcáfolva valósítja meg oktatásügyi elképzeléseit. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a néhány hete elfogadott oktatásügyi törvény csak az európai szocialisták és egyéb szervezetek elhallgattatására szolgáló kulissza, amely mögött azonban ugyanúgy folyik az SNS-es elképzelések megvalósulása, mintha a kilencvenes évek közepébe pottyantunk volna vissza. A kisebbségi nyelvórák számának csökkentése nem tetszett az eurószociknak, hát nem is került bele a törvénybe, hanem a jogszabály végrehajtó rendeleteként funkcionáló állami oktatási program rendelkezik róla.
2008. június 17. kedd, 15:45
Gyurcsány Ferenc informális találkozókon egyeztet Robert Fico szlovák miniszterelnökkel azt megelőzően, hogy hivatalos állami látogatás tenne Pozsonyban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be kedden Budapesten újságíróknak annak kapcsán, hogy hétfőn a visegrádi országok vezetői találkoztak.
2008. június 17. kedd, 11:13
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint halálbüntetést érdemelne a kilencéves Jakub gyilkosa, a pedofil Antonín Novák.
2008. június 16. hétfő, 17:59
Nem tartottak kétoldalú magyar–szlovák kormányfői megbeszélést tegnap a cseh fővárosban, a visegrádi négyek csúcstalálkozóján. A tanácskozáson a felek áttekintették a múlt csütörtöki ír népszavazás után kialakult helyzetet. A kormányfők délután Nicolas Sarkozy francia államfővel tárgyaltak.
2008. június 12. csütörtök, 18:09
2008. június 11. szerda, 13:00
Robert Fico a napokban sorra járja a minisztériumokat, hogy megdicsérje a tárcavezetők munkáját. Innen tudjuk, hogy a kormány elérkezett ciklusa közepéhez, azaz a fele már mögöttünk van. Mi is történt az elmúlt két év során? Mi változott meg a mindennapjainkban, amióta nem Mikuláš Dzurindának hívják a kormányfőt?