Veres István: Neki kellene állni

Sokan járnak, járunk néha hasonló cipőben, ezért elhatároztuk, hogy indítunk egy új rovatot itt a Vasárnapban, Fodros kocka néven. Elsősorban a főzéssel, az evéssel, az ételekkel, az alapanyagokkal foglalkozunk majd, illetve ezek kultúrájával, kultúrtörténetével. Használhatnánk a nemzetközi gyűjtőfogalmat is, a gasztronómiát, de nem használjuk. Használják elegen.

Mi majd használunk mást. Például bevásárlólistát. A feleslegessé vált papírszeleteket az ember otthon tovább szeleteli, és a konyhakredenc tetejének szélére pakolja őket. Készülnek különböző méretben, nagyobb bevásárlásra hosszabbacska szelet, ha pedig csak három-négy dolgot kell venni, elég a kicsi. Egy idő után észrevettem, hogy a bevásárlólista maradt jóformán az egyetlen rendszeres alkalom, amikor még használom a kézírásomat. Minden mást már gépen írunk. Üzenetet, levelet, újságot, könyvet. Sokan már a bevásárlólistát is az okostelefonuk jegyzetfüzetébe pötyögik. Így nem veszik el.

Szeretem a bevásárlólistákat. Főleg írni és elolvasni, elveszíteni viszont már kevésbé. Pedig a legtöbb listát bizony elveszítem. Pontosabban mondva nem elveszítem, hanem elfelejtem, melyik zsebembe tettem, aztán a boltban kénytelen vagyok emlékezetből bevásárolni. Nem is igazán megterhelő feladat ez, tekintve hogy a kosárba kerülő dolgok nagy része ismétlődik. Hanem a bevásárló listákat megtalálni is szeretem, idegen bevásárlólistákra gondolok most. Abból aztán megtudom, mit vesznek a boltban mások. Jól belelátok így az életükbe.

Ismerek egy embert, aki gyűjti a bevásárló listákat. Már adtam is neki néhányat, sajátot is, meg találtat. Egyszer az egyik ilyen talált listán szerepelt egy olyan tétel is, hogy fodros kocka. Felkaptam a fejem, mert nem tudtam, mi lehet ez, majd kiderült, hogy egy viszonylag népszerű száraztésztáról van szó. Fodrosnak egyébként nem fodros, szakszerűen leírva hullámszerűen meghajlított vékony négyzetecskékként jellemezhetnénk. Az a fajta kockatészta, ami legtöbb esetben valószínűleg káposztás vagy krumplis tésztaként kerül az asztalra azokban a családokban, ahol a tésztát már nem gyúrják.

De vissza az említett listához. Nem nehéz elveszni a száraz tészták szerteágazó formavilágában. Több évig tartó, komoly agymunka bebiflázni olyan tésztaneveket, hogy Conchiglioni da ripieno, vagy Caserecce. Meg hogy mi a különbség a Linguine és a Fresine, vagy a Maltaglati és a Maltagliati között. De hogy a fodros kocka ekkora súllyal bírjon valakinél, hogy nevét a listájára vegye, az tényleg meglepett. Innen számomra már egyenes út vezetett a fodros kocka megvásárlásáig. (Majd elfogy úgy is…, meg nem baj, ha egyszer véletlenül van otthon valami, nem?)

Egyelőre viszont még nem ettem belőle. Annak ellenére nem, hogy a csomagban már alig zörög egy zónaadagra való, magyarul megmondva majdnem elfogyott. Távollétemben valaki vagy valakik ettek belőle. Nagyjából sejtem is, hogy kicsodák. A maradékot majd elkészítem, de a megfelelő pillanat még várat magára. Vagy csak neki kellene állni. Valahogy úgy képzelem, ahogy Hamvas Béla jellemezte minden tészták királyát, a sonkás kockát. Hogy a megfőtt tésztát félig zsíros darált sonkával és tojással összekeverik, és az egészet vajastésztába pakolva kuglófformában ropogós pirosra sütik. Szóval neki kellene állni.

Már csak egy kérdés maradt. Attól még, hogy létezik a fodros kocka, miért kell róla elnevezni egy rovatot? Miért éppen fodros kocka? Azért, mert ez az oldal olyan dolgokról fog szólni, amelyek nélkül talán ellenénk, mégis részei az életünknek. Esetenként meglehetősen fontos részei. Ahogy a fodros kocka is, amely létezhetne éppen fodor nélkül is, de akkor nekünk nem lenne fodros kockánk. Mi is lenne velünk fodros kocka nélkül? Szóval mindenkinek megvan a maga fodros kockája. Mostantól a Vasárnap olvasóinak is.