archívum elérhetőségek fórum
 


Csáky Pál


Bugár Béla


Mindenki hazudik


Mindenki igazat mond


Kit érdekel az igazság?!

eddig 810 szavazat érkezett








Pozsony. Ján Slota szerint az MKP-t, Durayt és Horthyt magasztalják a szlovákiai magyar történelemtankönyvek, a harmadikosoknak szánt kötet hátoldalán lévő fényképen pedig „valami magyar bohóc ül lóháton Budapesten”. A nemzeti vezér ezeket a Koalíciós Tanács tegnapi ülése után mondta, jobbján Robert Fico kormányfővel. A Slota által leírt „bohóc” Szent István.
Pozsony. A kormány megvárja az alkotmánybíróság döntését a vagyon eredetéről szóló eredeti törvénnyel kapcsolatban. Az új jogszabály-javaslatot a parlament jövő héten kezdődő ülésén vitatják meg, de csak azután, hogy ismert lesz a taláros testület határozata a hasonló, 2005-ben elfogadott norma esetében.

Újabb komoly sikert könyvelhet el a magyar film: Mundruczó Kornél alkotása, a Delta bekerült az idei cannes-i fesztivál versenyprogramjába.
Moszkva. 1990 óta első ízben a haditechnikát bemutató díszszemlével is ünnepelték tegnap a moszkvai Vörös téren a második világháborúban aratott győzelem napját. A szovjet időket idéző díszszemle a szerdán távozott elnök és új kormányfő, Vlagyimir Putyin ötlete volt.

Rangun/Washington. A mianmari junta lefoglalta az ENSZ Élelmezési Világprogramjának segélyszállítmányát, amelyet a szervezet a ciklon sújtotta délkelet-ázsiai országba juttatott el – közölte Paul Risley, a program szóvivője. Az összes élelmiszert és szükségleti cikket, amit sikerült a világszervezetnek eljuttatni az országba, elkobozták a hatóságok a ranguni repülőtéren.





A magyarok többsége azonnal elzavarná Gyurcsányt

Orbán egyre előrehozottabb választás akar

A Hezbollah elfoglalt egy bejrúti tévét
Egyre súlyosabb a helyzet

Gyilkosság miatt is vádat emelhetnek Josef Fritzl ellen

NAPTÁR
Egy baleset anyagi vonzatai

Lesz egészséges ivóvíz a Nagykürtösi járásban

Minden idők leghosszabb síszezonját zárják
Jól megy a norvégoknak

VB-KRÓNIKA

Ártott vagy használt?