2008. december 22. hétfő, 12:07
Négyes érdemjeggyel osztályozta a kormánykoalíció idei teljesítményét Martin Fronc, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke. A volt oktatási miniszter erről a TA3 hírtelevízió vasárnap esti vitaműsorában nyilatkozott.
2008. december 4. csütörtök, 08:34
2008. december 3. szerda, 14:36
Ivan Gašparovič államfő ne írja alá a kisebbségi iskolák tankönyveinek földrajzinév-használatáról szerdán jóváhagyott törvénymódosítást - javasolja a Szlovák Nemzeti PÁrt (SNS).
2008. november 14. péntek, 13:08
Ján Slota durva kijelentései ártanak a Szlovákia megítélésének, nemzetközi helyzetének és a radikálisok legkomolyabb fegyverének számítanak - hangzott el azon a pozsonyi sajtótájékoztatón, amelyet a Slotáék koalíciós partnere, a ĽS-HZDS színeiben az Európai Parlmentbe jutott képviselők tartottak pénteken.
2008. november 9. vasárnap, 13:36
Ami Dunaszerdahelyen történt, az tudatos provokáció volt, és semmi köze sincs a labdarúgáshoz, mondta Anna Belousovová a közszolgálati szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című műsorában. A nemzeti pártiak alelnöke szerint a stadionban történteket előre megtervezték. Az alelnök asszony szerint a helyzet komoly, s őt némely vonatkozásában a fasiszták németországi hatalomátvételére emlékezteti.
2008. október 28. kedd, 12:10
A magyarok éppen a szabadság, az egyenlőség és a testvériség elvét meghirdető francia forradalom korától kezdték megtagadni ezeket a jogokat más nemzetektől - vélekedett a SITA hírügynökségnek adott interjújában Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke.
2008. október 19. vasárnap, 17:00
A Szlovákia destabilizációjára irányuló egyre gyakoribb törekvések miatt a Szlovák Nemzeti Párt újra sürgette a köztársaság védelméről szóló törvény elfogadását.
2008. október 13. hétfő, 16:59
Stanislav Bajaník, Matica slovenská szóvivője szerint tájékozatlanságon alapul Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt első alelnökének bírálata. A nemzeti második azért bírálta a Maticát, mert az véleménye szerint évtizedek óta nem teljesíti kötelességeit a határon túli szlovákokkal szemben.
2008. október 9. csütörtök, 11:10
"A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) meglepetéssel figyeli, egyes magyar tanítási nyelvű alapiskolák miként hagyják magukat félrevezetni az MKP némely politikusai által, amikor elutasítják, hogy az aktuális Honismeret tankönyvekből tanítsanak, és arra készülnek, hogy a kicsomagolatlan könyveket visszaküldjék Ján Mikolaj oktatási miniszternek."
2008. október 5. vasárnap, 15:00
Nem az autonómia a Magyar Koalíció Pártjának célja, hanem Nagymagyarország - így gondolja Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt első alelnöke. "Az autonómia csak eszköz. Csáky Pál valószínűleg elvesztette az önuralmát, amikor megnyitotta az autonómia témáját. Aztán megijedt saját szavaitól, és letagadta" - mondta a nemzeti párti politikus.
2008. október 4. szombat, 17:07
A pénzpiaci világválság miatt az államnak több pénzt kellene fordítania az infrastruktúra fejlesztésére és lakásépítésre - véli Anna Belousovová, a Szlovák Nmezeti Párt (SNS) alelnöke.
2008. szeptember 29. hétfő, 14:23
A dél-szlovákiai autonómia gondolata az MKP számára csak eszköz egy magasabb rendű cél eléréséhez - véli Anna Belousovová. Az SNS alelnöke szerint Csáky Pál egyértelműen felfedte lapjait és az MKP politikáját, amely a sovinizmus politikája.
2008. szeptember 21. vasárnap, 12:03
Az SNS megalapozottnak tartja a kormány döntését arról, hogy ismét meg kell nyitni a nyugdíjbiztosítás második, önkéntes pillérét - ezt Anna Belousovová, a nemzetti párt alelnöke erősítette meg a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vasárnapi vitaműsorában. (ú)
2008. szeptember 21. vasárnap, 11:56
"Budapest hivatalos politikája nagyon veszélyes Európára és az egész világra nézve" - jelentette ki a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vasárnapi vitaműsorában.
Az SNS alelnöke azzal kapcsolatban adott hangott ennek a véleményének, hogy egy héttel ezelőtt Budapesten tanácskozott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma. (ú)
2008. augusztus 26. kedd, 09:24
Javában folynak az orosz temető és emlékpark felújítási munkálatai, ugyanis Anna Belousovová, az SNS alelnökének Emlékezünk elnevezésű polgári társulása 4,5 millió koronával (149 372 euró) járul hozzá a több mint ötezer szovjet katona sírparkjának gondozásához.
2008. július 31. csütörtök, 13:09
Azonnali eljárást kell kezdeményezni a DAC futballklub ellen, sőt a dunaszerdahelyi pályát is le kellene tiltani néhány mérkőzésre – jelentette ki tegnap Anna Belousovová.
2008. július 30. szerda, 18:12
Anna Belousovová szerint a Szlovák Labdarúgó Szövetségnek meg kellene tiltania, hogy a jövőben Dunaszerdahelyen futballmérkőzéseket rendezzenek. A Szlovák Nemzeti Párt alelnöke ezt szerdán jelentette be.
2008. július 17. csütörtök, 13:43
Anna Belousovová parlamenti alelnök asszony, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke tesz pénteken délelőtt látogatást Párkányban. A vendéget Szép Rudolf alpolgármester fogadja (Ján Oravec polgármester jelenleg a szabadságát tölti).